1. fejezet - A különös jel
Benjamin Rex, akit mindenki csak Rex nek szólított, sosem maradt bent a kutatólaborjában 11 után. De mégis kettő óra volt, és Rex még dolgozott. A telefon csöngött, az üzenetrögzítő megszólalt:
- Rex! Hajnali kettő óra van, miért nem jöttél haza? Hmm... nekem el kell mennem dolgozni, már megint zavargások vannak városban. A gyerekeket majd vidd el suliba.
Rex felállt. Fáradtan a bögréjéhez nyúlt, amiben nem volt kávé. Míg ezt elkészítette megérkezett az éjszakai dolgozó, Gizuss. Letette a táskáját, majd ezt mormolta magában a hölgy:
- Há'! Belekeverhetném őket is az ügybe! Hmm...
- Gizi! Te már itt vagy? Nem is vettelek észre... - szólalt meg Rex, majd kortyolt egyet a bögréből. Az íróasztalhoz sietett. Gyors összekapkodta a papírokat, amiket széthagyott, és amiket összefirkált. Gizuss megvizsgálta ezeket közelebbről.
- Miket kezdtél el számítgatni? Mik ezek? A mágneses periférikai számításod szerint a Tun-tun dzsungel mágneses térben van. De az a világ legsivárabb dzsungele! Nincs ott se ember, se állat, csupán egyetlen évről tudunk, amikor ott emberek éltek. De az Ekutuki vulkán megakadályozta őket a letelepedésben!
- Igen, ezt számítgattam, mert a számítógép jelzett. A nemrég kiküldött űrszondánk egy nagyon erős élet- és mágnesjelet észlelt. Nem értem én sem. - majd lekapcsolta az iróasztali lámpáját, összeszedte a táskáját, és a cuccait, elköszönt Gizkától, és hazaindult.
Már fél négy volt. Rex nem tudott aludni, hát ezért kiment a konyhába egy kis vízért. A fia természetesen felébredt, mert Rex magában beszélt, felesége nem volt otthon. Kiment a férfi fia, és leült mellé.
- Mi van, apa? Egész éjjel nem aludtál, mondd, ez csak anya miatt van, hogy nem alszik itthon?
- Mike, ez nem anyád miatt van. Lassan húsz éves vagy, remek kutató leszel, én pedig féltékeny vagyok, mert neked sokkal jobb karriered lesz! Hahaha!
- Hmm... ne nevettess! Már ismerlek, és tudom mikor van bajod és mikor nem, tehát most is tudom mi a bajod. Találtál valamit a Tun-tun dzsungelben, amire nem számítottál, ezért meg akarod nézni, hogy mi van ott.
- Honnan tudtad? - lepődött meg a férfi, majd felállt a székről. - Talán valaki elmondta neked? - Rex már öreg volt, ezért minden titkot alaposan őrzött. De mivel már Mike tudott erről, nem is kellett titkolóznia. - Várj! Mielőtt belekezdenél, hadd gondolkozzam. Ugye nem a dögös Gizi árulta el neked?
- Sajnos apa, de. Már több mint egy éve járok Gizusskával, ezért mindent elmondott nekem. A kutatásod érdekében jobb ha megkedvelitek egymást. Megkértem a kezét... - a fiú visszament a szobájába, s azon tűnődött, vajon elmehet-e az apjával a Tun-tun dzsungelbe?
Másnap Rex megint ezzel az üggyel volt elfoglalva, meg persze a fia-kollégája közti viszonnyal. Amint a nő belépett a termbe az volt a kérdése: - Mit mondtál Mike-nak? Ugye nemet mondtál?
- Húha, te tényleg nem aludhattál... persze hogy nemet mondtam. Ennyi idő túl kevés. Viszont azon is gondolkodtam, hogy el kéne menni a dzsungelbe egy kis csapattal, és meg kéne nézni a ... - majd Gizka odanyújtott egy papírt, amelyre nagy betűkkel rá volt írva: Vajon létezik a Cséder Átok? Csak pletyka? Valóság? Aki kideríti 5 millió dollár tulajdonosa lehet! Csak most!
- Nos, nem tudom. Ez egy nagyon nagy kihívás. de mivel 5 millió nem kis pénz, ezért valószínű, hogy megtartjuk ezt az akciót. Kitűzök egy hirdetést és majd meglátjuk. - Rex kezdte magát beleélni a küldetésbe. Egy repülőgéppel, az óceán felett, 5 millió dollár lehetőséggel... a nagy álmodozásnak Mike vetett véget.
- Apa! Hé apa! Szeretnék jelentkezni a küldetésre. Megvannak a feltételek, elmúltam 18 éves. Ó, apa, hadd menjek! - a férfit annyira gyorsan érte az a pár mondat, hogy még levegőt is alig tudott venni. De a lényeget felfogta: a pici fia elmúlt tizennyolc éves.
- Eljönni? Te? Hát..... - rex ezt annyira lassan mondta, hogy Mike már azt hitte nem engedi el. De ezt az a szó váltotta: - Eljöhetsz!
- Ez csodálatos!! Remek! Mikor indulunk majd?
- Holnap reggel. De még három embert szedj össze valahonnan! De ne a rocker társaidat, ha lehet! - a férfi mintha kemény lenne, úgy mondta ezeket, de a szive mélyén tudta, hogy úgyis rockereket fog hozni. Ehhez nem járult volna hozzá, de tudta, ha így dönt a fia nem bocsájtja meg neki.
Két óra múlva nagyon meglepődött, mikor a fia pár emberrel visszatért. - Ő itt Dax, Ran, Chederis, és Gizuss, akit már ugye ismersz. No, megfelelnek az emberek? Egyik sem rocker...
- Jólvan fiam, remek! Akkor holnap reggel indulhatunk is! Fontos, hogy kell hozni... - Rex már belül nagyon örült, hog valóra válthatja álmát.
Az esti vacsoránál, amikor a család együtt volt közölte, hogy holnap reggel nyolc óra huszonöt perckor felszállnak a repülőgéppel, útban a Tun-tun dzsungel felé. Felesége, Karla ennek nem igazán örült: - Mi az, hogy a tudtom nélkül elutazol, Rex, ez felháborító!
- Nyugodj meg. Csak két hétről lenne szó! És már lerendeztem, azt akarod, hogy tizenkétezer dollárunk csak úgy... - a mondat végét meg sem várva Karla közbeszólt: - MI az, hogy tizenkettő? Ezer? Ezeket nem szabad összeraknod! Ennyit költöttél erre a túrára? Ez lenyűgöző, gratulálok! Mi lesz így Nati-val? Már 12 évesen egyedül gondoskodjon magáról?
- Khmmm... mama, még csak nyolc éves vagyok!
- Te hazudtál nekem? Azt mondtad hogy... de... mi van most? - a kislány kiment a szobából, majd Mike is. Rex és Karla maradt. Még a levegő is szikrázott köztük. A tolóajtót becsukták, azt hitték, így nem hallatszik a veszekedésük. A gyerekek az ajtó mögött hallgatóztak, és ezt is meghallották: - VÁLNI AKAROK!
Háromnegyed tizenkettő múlt két perccel, és Rex még mindig pakolt. Közben sírt, és magában beszélt: "miért kell elmenned, miért, miért?" Lassanként már kezd kész lenni a szedelőzködéssel, mikor Mike megzavarta. - Apa... hallottuk hogy anya válni akar. De nem akarlak zavarni. Minket nem zavar. Nati-val úgyis téged kedveltünk jobban. Nem érdekes ez az egész, inkább aludj. Jó éjszakát! - majd kiviharzott a szobából. Rex gondolt egyet, majd lefeküdt aludni, és milyen érdekes, most úgy aludt, mint a tej...